Civil Területfejlesztési Hírmondó - 2010. szeptember
2. évfolyam, 8. szám
Az Országos Területfejlesztési Tanács hírei
Megjelent a Kormányt egyes területfejlesztési intézményekben képviselő személyek kijelöléséről szóló kormányhatározat, mely a kormány OTT-delegáltjait is nevesíti
A 1184/2010. (IX. 6.) Korm. határozat 2010. szeptember 6-án, a Magyar Közlöny 2010. évi 141. számában jelent meg, mely szerint:
1) A Kormány az Országos Területfejlesztési Tanácsban szavazati joggal rendelkező taggá:
a) a belügyminiszter képviselőjeként az önkormányzatokért felelős államtitkárt,
b) a közigazgatási és igazságügyi miniszter képviselőjeként a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt,
c) a nemzeti erőforrás miniszter képviselőjeként az egészségügyért felelős államtitkárt,
d) a nemzeti fejlesztési miniszter képviselőjeként a fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkárt és az infrastruktúráért felelős államtitkárt,
e) a nemzetgazdasági miniszter képviselőjeként a parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkárt és a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt,
f) a vidékfejlesztési miniszter képviselőjeként a vidékfejlesztésért felelős államtitkárt kijelöli.
Szerkesztői megjegyzés:
Reméljük, hogy a kormány gondoskodni fog a felsorolt államtitkárságok illetékességén kívül eső, korábban képviselettel rendelkező szakterületek, így a környezet- és természetvédelem, a vízügy, az örökségvédelem, a terület- és településrendezés, építésügy, stb. megfelelő szintű képviseletéről.
A kormányhatározat elolvasható itt:
http://otcef.hu/hirek/kormany-delegaltak_terfejl-tanacsokban
Aktuális események, pályázatok
Felhívás és aláírás gyűjtés az Új Széchenyi Terv kiegészítése érdekében
Erősíteni kell a társadalmi és környezeti szempontokat az Új Széchenyi Tervben!
Tisztelt Civil Kollégák!
Mint ismeretes, az elkövetkező évek fejlesztéseit meghatározó fő dokumentum az Új Széchenyi Terv lesz. Alulírott kezdeményező szervezetek úgy gondoljuk, a Tervben foglalt fejlesztési célok nem kiegyensúlyozottak, ezért fel kell hívnunk a nyilvánosság és a politika figyelmét arra, hogy az Új Széchenyi Tervbe megkerülhetetlenül be kell emelni olyan támogatandó ügyeket, amelyek érintik a civil és nonprofit társdalom nagy részét, és melyek nélkül a jövő Magyarországa nem építhető.
A mellékelt petícióban javasoljuk, hogy a fejlesztési és támogatási koncepcióba mindenképpen kerüljenek bele az alábbi területek:
- állampolgári részvétel, közösség- és ezzel együtt a területfejlesztés,
- szociális problémák, a kirekesztett és/vagy mélyszegénységben élők ügye,
- környezeti szemléletformálás.
Kérünk minden kollégát, hogy olvassa el összefoglalónkat és javaslatunkat, és 2010. október 5-ig csatlakozásával jelezze, hogy egyetért kezdeményezésünkkel, szándékainkkal.
Aláírási és csatlakozási lehetőség: http://www.petitiononline.com/ujterv/petition.html
vagy emailen: jelentkezes[kukac]nonprofit.hu
Tisztelettel,
Farkas István - MTVSZ, ügyvezető elnök
Gerencsér Balázs - NIOK Alapítvány, igazgató
A felhívás teljes szövege itt olvasható:
http://otcef.hu/hirek/uszt_kieg_felhivas
9 napig véleményezhető volt a jogszabály előkészítésben való társadalmi részvételről szóló törvénytervezet
A "jogszabályok előkészítésben való társadalmi részvételről szóló törvényről" címmel törvényjavaslatot terjeszt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Kormány elé. A törvénytervezet véleményezési határideje szeptember 29.
Szerkesztői megjegyzés:
A jelenleg is érvényben lévő, az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény szerint 10. § (3) bekezdése szerint:
A véleményezési határidő a tervezet közzétételétől számított legalább tizenöt nap, sürgős esetben azonos a közigazgatási egyeztetés során megállapított határidővel.
A fenti közlemény 2010. szeptember 20-án került fel az illetékes minisztérium honlapjára, így 9 nap állt rendelkezésre a véleményezésre...
A rövid határidő ellenére több szervezet véleményezte a törvénytervezetet, mely több ponton előremutató, ugyanakkor nagy hiányossága, hogy nem vonatkozna az egyéni képviselői indítványokra, továbbá hatályon kívül helyezné a lobbitörvényt.
A tervezet letöltése:
a_jogszabalyok_elokesziteseben_valo_tarsadalmi_reszvetelrol (PDF dokumentum)
A KIM közleménye:
http://www.kim.gov.hu/tevekenyseg/torvalkprg/jogelo20100920.html
A norvég támogatás jövője
Véleményezhető az EGT/Norvégi Finanszírozási Mechanizmus 2009-14-es civil támogatási programjainak tervezete.
A következő, 2009-14-es időszak fő célkitűzése a környezetvédelem, a klímaváltozás elleni küzdelem és a civil társadalom erősítése lesz a 15 közép- és dél-európai országban. Az új támogatási program tervezetét szeptember 10-én bocsátották on-line társadalmi egyeztetésre, a vélemények beküldésére (lehetőleg angol nyelven) október 22-ig van lehetőség.
További részletek: http://otcef.hu/hirek/ncta_2009-14_konzultacio
Esemény meghívó: Legyünk jelen a jövőnket alakító fejlesztések tervezésénél: a Duna-stratégia - 2010. október 12.
Nagyvárosi dilemmák - rádiófelvétellel egybekötött beszélgetéssorozat a Budapesti Városvédő Egyesület és a Civil Rádió közös programja.
Helyszín: BVE Podmaniczky-terme (Bp. V. Kossuth Lajos u. 14-16.)
Időpont: 2010. október 12. 16:30
Kérdezők: Bányay Géza és Kolundzsija Gábor
A beszélgetés résztvevői: Fleischer Tamás, közgazdász és a Duna-stratégia kormányzati szakértői
Bővebben: http://varosvedo.hu/cikk.bve?id=481
Esemény meghívó: A Tisza Vízgyűjtőjének Klímavédelme - 2. konferencia - 2010. október 15-16. Kiskunfélegyháza
A Közép-Európa Klub által szervezett tudományos tanácskozás célja:
- elősegíteni az érintett országok kutatási eredményeinek megismerését, az eddig tapasztalt hatások összegyűjtését és összegző értékelését, továbbá a kutatók egymás-, ill. civil szervezetek közötti emberi kapcsolatok és szakmai együttműködések továbbépítését, erősítését, valamint ösztönözni döntéshozói, kormányzati szinten a nemzetközi együttműködést,
- fórumot biztosítani közös állásfoglalások és ajánlások kialakításához,
- hozzájárulni a 2011. első félévi magyar EU-elnökségi felkészülést előkészítő EU Elnökségi Bizottság és - Munkacsoport munkájához, továbbá az EU Duna Régió Stratégiával összefüggő kormányzati tevékenységhez.
További információk: http://otcef.hu/esemenyek/tisza-vizgyujto-klimavedelme
Pályázat az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre 2010
A Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Belügyminisztérium által létrehozott Európai Táj Egyezmény Nemzeti Koordinációs Bizottság pályázatot írt ki az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre. A pályázatok beadásának határideje: 2010. október 15.
A pályázaton helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint társadalmi szervezetek vehetnek részt. Azok a szervezetek részesülnek díjazásban, amelyek olyan politikát vagy intézkedéseket valósítottak meg az érintett táj tervezésére, kezelésére, védelmére, amely tartósan hatékonynak bizonyult, és így példaként szolgálhat hazánk és Európa más országainak területi önkormányzatai számára.
A nemzeti szintű tájdíj pályázat célja, hogy az Európa Tanács 2011. évi tájdíj pályázatán az arra legérdemesebb és legesélyesebb pályamű vehessen részt hazánk képviseletében. A pályázat azonban messze túlmutat a magyarországi jelölt kiválasztásán. A 2008-ban meghirdetett első nemzeti tájdíj pályázaton bebizonyosodott, hogy az elmúlt években számos olyan tájvédelmi-tájfejlesztési program valósult meg hazánkban, amely példaként szolgálhat mindazok számára, akik tevékenységükkel a magyar tájak állapotát befolyásolják. A nyertes pályázatok között várhatóan több olyan is lesz, amelyben a tájvédelmi-tájfejlesztési program egy település vagy nagyobb térség turisztikai adottságainak megőrzése, javítása érdekében valósult meg.
A pályázati kiírás és űrlap letölthető a tájegyezmény magyar nyelvű weboldaláról: http://www.termeszetvedelem.hu/tajegyezmeny
Az Év Fája pályázat - elindult a szavazás
2010. október 30-ig bárki szavazhat a döntőbe jutott 13 fára - ezen múlik, hogy melyik lesz közülük 2010 Év Fája Magyarországon.
Az Év Fája vetélkedő keretében nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keressük, hanem azt, amelyik a jelölőknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, találkozási pontot kínál - vagy bármilyen más szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban.
A vetélkedőre jelölt 125 fából az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije 13 döntőst választott. Ezek közül a közönség szavazással választhatja ki kedvencét. Az Év Fája a legtöbb szavazatot kapó jelölt lesz!
Tekintse meg a listát és szavazzon az Önnek legjobban tetsző fára és történetre! Biztassa erre rokonait, barátait, ismerőseit is! Szavazni egyszerűen, on-line lehet, 2010. október 30-ig.
Részletek: http://evfaja.okotars.hu/
Csütörtöki iskola X. évad - 2010. ősz
A Falufejlesztési Társaság és a Magyar Építőművészek Szövetségének közös programsorozata
Előadások:
- 2010. szeptember 30.: Dr. Pintér László - Fejlődési irányok
- 2010. október 21.: Dr. Istvánfi Gyula - Falvaink arculata
- 2010. november 25.: Dr. Freund Tamás - Belső világunk
- 2010. december 16.: Dr. Kovács Katalin, Jávor Károly, Kőszeghy Lea - Országkép és ami azon túl van...
További információk:
http://falu.blog.hu/2010/09/19/csutortoki_iskola_x_felev
Olvasnivaló
Tájékoztató a településrendezésről
Ezzel a címmel jelent meg 80 oldalon az a kiadvány, amelyet az egykori NFGM, jelenleg BM Területrendezési és Építésügyi Helyettes Államtitkárság Területrendezési és Településügyi Főosztály megbízásából - és vele együttműködve - készített el a VÁTI Nonprofit Kft. TTÉI Térségi Tervezési és Területrendezési Irodája.
A kiadvány megjelentetésének célja az volt, hogy összefoglaló ismereteket adjon a településrendezés "műfajának" tartalmáról, folyamatáról, jogszabályi hátteréről, szerepéről a települések fejlesztési elképzeléseinek megvalósításában.
A kiadvány letölthető:
http://www.terport.hu/download.php?ctag=download&docID=9111
Ajánlások a részvétel fejlesztéséért
Letölthető a SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért Egyesület új, 36 oldalas kiadványa
Tartalom:
- Előszó
- I. Közösségi munkás hálózat kialakítása
- II. Ajánlás a részvételi szabályozásáról
- III. Közösségi bevonás és lakossági részvétel a városmegújításban
- IV. Egyének, közösségek és szervezeteik részvételi lehetőségei - jó kormányzás
- V. Ajánlások a közösségi tanulás témaköréhez
- VI. A Szociális Műhely ajánlásai
- VII. Ajánlások - Társadalmi részvétel a környezeti döntéshozatalban
A kiadvány letölthető a SZÖVETSÉG honlapjáról:
201008012143_szovetseg_b5_kiadv (PDF dokumentum)
Helyi gazdaságfejlesztés. Ötletadó megoldások, jó gyakorlatok
Letölthető a Területfejlesztési füzetek 2. száma
A kiadvány egy első felében a helyi gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos megközelítéseket és azok szakpolitikai alkalmazásait mutatjuk be. Az első két fejezet célja az, hogy tisztázza a helyi gazdaságfejlesztés jelentését, elhelyezze azt a területfejlesztésben és az azzal összefüggő szakpolitikai területeken, áttekintse ennek nemzetközi és magyarországi irányait, továbbá rendszerszerűen bemutassa lehetséges eszközeit, alkalmazásának feltételrendszerét.
A kiadvány második - nagyobbik - fele huszonkét magyarországi kezdeményezést mutat be a helyi gazdaság fejlesztésére, amelyek jó gyakorlatként ajánlhatók más települési, térségi közösségek számára. A helyi termékek, a helyi cserekereskedelem, a helyi alternatív energiaellátás, a helyi vállalkozásfejlesztés és a szociális gazdaság témakörében mutatunk be jó kezdeményezéseket. Az egyes témakörökhöz tartozó projektek előtt röviden bemutatjuk a témakör helyi gazdaságfejlesztési jelentőségét, valamint röviden áttekintjük alkalmazási területeit és eszközeit. Ebben a felvezető fejezetrészben témakörönként egy-három külföldi helyi gazdaságfejlesztési példa is helyet kapott. Ezek többsége könnyedén alkalmazható Magyarországon is - találni is hasonló kezdeményezéseket az országban -, de szerepeltetünk egyelőre talán kevésbé követhető, de ötletadó, szemléletet tágító kezdeményezéseket is. Példáink között városi és vidéki projekteket egyaránt találunk. A külföldi példákkal együtt összesen harminckét projekt "jó gyakorlat" kezdeményezést tartalmaz a kiadvány.
A kiadvány jelenleg csak elektronikus formában érhető el, letölthető innen: http://www.rtop.hu/TFfuzetek_2.htm
Rövidítések
BM: Belügyminisztérium
BVE: Budapesti Városvédő Egyesület
EGT: Európai Gazdasági Térség
FÖK: Független Ökológiai Központ Alapítvány
KIM: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
MTVSZ: Magyar Természetvédők Szövetsége
NIOK: Nonprofit Információs és Oktatási Központ Alapítvány
NFGM: Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium
OTCEF: Országos Területfejlesztési Civil Egyeztető Fórum
OTT: Országos Területfejlesztési Tanács
VÁTI TTÉI: A Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. Területi Tervezési és Értékelési Igazgatósága
Impresszum:
A Civil Területfejlesztési Hírmondó havonta megjelenő elektronikus hírlevél, kiadja a Független Ökológiai Központ.
Szerkesztő: Kovács Bence, OTCEF elnök
Információ, cikkek: hirmondo[kukac]otcef.hu

Utoljára módosítva: Kovács Bence, 2010. 11. 05. 14:00

