Személyes eszközök
Ön itt áll: Főoldal Hírek A 2010. évi Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem ajánlásai
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek

A 2010. évi Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem ajánlásai

A múlt évi Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem egyik ajánlása szerint csak akkor beszélhetünk minőségi városfejlesztésről, ha az egyrészt a hely szelleméhez igazodik, másrészt a helyi közösség akaratából fakad. Ennek egyik feltétele az, hogy a helyi társadalom vállaljon felelősséget a környezeti értékek felismerésében és fenntartásában, másrészt a fejlesztési folyamatban résztvevők legyenek képesek az együttműködésre. Ezért a 43. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem témája „NEVELÉS ÉS OKTATÁS A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSBEN - szakértelem – párbeszéd – együttműködés” volt.

Nem csak a felsőfokú szakirányú képzés és továbbképzés problémái, hanem a helyi lakosság és a döntéshozók tájékoztatása is fontos. A környezeti értékek felismerésére való nevelésnek már az óvodákban el kell kezdődnie, és a tanulási folyamatnak végig kell kísérnie egész életünket. Ebben fontos szerep jut egyrészt a médiának, a kiállításoknak és a tájékoztató kiadványoknak is, amelyek során megtanulunk együttműködni, és felelősséget vállalni környezetünkért. A Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem idén a következő ajánlásokat fogalmazta meg a településfejlesztésben résztvevő partnerek és a döntéshozók számára:

  1. A természeti és az épített környezet közösségi érték, amely mindig a konkrét földrajzi hely és társadalom anyagi-műszaki és szellemi kultúrájának kölcsönhatásában jön létre, és csak abban tartható fenn. A településfejlesztésnek ezért mindenekelőtt e kultúra minőségi fejlesztését kell szolgálnia, vagyis etikai kategória is.
  2. A környezetkultúra – a latin cultura szó eredeti jelentésének megfelelően – a tér és az idő, a természet, valamint a társadalmi viszonyok kölcsönhatásában formálódik, ami generációk tapasztalatait őrizve jellegzetesen ismétlődő formációkban ölt testet. Ezek az épített környezet építő elemei, a kulturális örökség részei, amiket tanítani kell.
  3. A településfejlesztés és az építészet globális, divatos tendenciákat követő változatával szemben nekünk inkább a helyi hagyományokhoz alkalmazkodó építészet értékrendjét kellene követni, amelyik mindig az adott környezetkultúrából indul ki, és annak szellemét követve keresi az új építési igények kielégítésének módjait.
  4. A környezetkultúra értékrendjének oktatása ma szinte áttekinthetetlen, és emiatt nem koordinálható. A környezetkultúra szemléletét az óvódás kortól kezdve az általános és középiskolákban is tanítani kell, továbbá ki kell dolgozni a felsőoktatás szakmai alapelveit, egyeztetve a különböző oktatási műhelyek között.
  5. A párbeszéd a településfejlesztésben résztvevő különböző szakemberek közti együttműködés feltétele, amelynek kultúrája ma szinte teljesen hiányzik. A különböző szakterületek közti párbeszéd alapja csakis a környezetkultúrát végső, közös célnak tekintő értékrend lehet, amelynek tematikáját és módszertanát ki kell dolgozni.
  6. A helyi lakosság és a településfejlesztés szereplői közti párbeszédet intézményesíteni kell. Ennek keretében törekedni kell a legitimációk és felelősségi viszonyok világos meghatározására, a nyitott hatalmi rendszer és az átláthatóság biztosítására, valamint a hatalmi szférák: a közhatalom, az üzleti szféra, a civil társdalom és a médiák közötti érdek- és értékharmonizációra. A széles közvéleményt a jelentősebb településfejlesztési javaslatok megvitatásába még a politikai és hatósági döntések előtt, és nem azt követően kell bevonni.
  7. A településfejlesztésben résztvevő szakemberek felelősséggel tartoznak a társadalomnak a jövő környezeti minőségéért. Feladatuk az, hogy HIDAT építsenek a centrum és a periféria, a szakmai hozzáértés és a laikus közvélemény, valamint a politikusok és a civil társadalom között.

Szombathely, 2010. augusztus

A Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemmel kapcsolatos információk a http://vasitit.hu honlapon olvashatók.

Készítette: Kovács Bence, 2010. 08. 30. 16:09
Utoljára módosítva: Kovács Bence, 2010. 08. 30. 16:12
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Támogatóink

NCA

KvVM

Bejelentkezés


Elfelejtette jelszavát?
Új felhasználó?