Személyes eszközök
Ön itt áll: Főoldal Hírek Merre tovább, OTCEF?
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek

Merre tovább, OTCEF?

2010 júniusára az NCA támogatásával, az aktív tagok közreműködésével elkészült az OTCEF szervezetfejlesztési stratégiája. A dokumentum a helyzetértékelésen és a szervezeti struktúra elemzésén túl jövőforgatókönyveket is felvázol. Mivel nagy a csend az OTT körül, érdemes áttekinteni az OTCEF elé felvázolt lehetőségeket.

Az OTCEF előtt álló jövőforgatókönyvek:

1. Minden marad a régiben.

Az OTT működik. A szervezetek aktivitása nem nő jelentősen. Kevés az idő a szakmai munkára. Ebben az esetben az OTCEF megmarad a mostani szinten. Ennek a helyzetnek a veszélye az, hogy ha a vezetésben dolgozó aktív emberek kiesnek a sorból, akkor a szervezet működésképtelenné válik. Jelenleg minden vezető önkéntesen látja el a feladatát. A szükséges forrásokat maguk teremtik ehhez elő.

2. Megerősödik az államigazgatáson belül a területfejlesztés kérdése.

Ebben az esetben az OTCEF szerepe megnő. Ha sikerül a működéshez forrásokat biztosítani, akkor a szervezet eddigi szolgáltatásait is fent lehet tartani. Ebben az esetben a legnagyobb feladat a területfejlesztési döntéshozás során erősíteni a társadalmi részvételi lehetőségeket. Ha ezt sikerül megteremteni, akkor a tagság aktivitása is jó lehet. Ebben az esetben nagyon jó alap az, hogy az OTCEF már elért egy bizalmat, és egy tiszteletet a szakmai munkája minőségével az államigazgatásban dolgozó szakemberek körében.

3. Megerősödik az államigazgatáson belül a területfejlesztés kérdése, de a civil részvételére nem tart igényt az állam.

Ebben az esetben felerősödik az OTCEF szerepe, mert törvényi erővel jött létre, és ez jó alapot jelenthet az állami szervezetekkel való kommunikáció és érdekérvényesítés során. Ha az állam nem szeretné a civil részvételt biztosítani, akkor vélhetően a konfliktusos területfejlesztési esetek száma megnő. Ez szintén a tagság aktivitásának megerősödéséhez vezethet. Ebben a forgatókönyvben veszély, hogy törvényi erővel meg is lehet szüntetni, mind az OTCEF-et, mind az OTT-t.

4. Az OTCEF függetlenül az állami folyamatoktól eldönti, hogy megerősíti a társadalmi részvételt a területfejlesztési döntéshozatalban.

Ebben az esetben a célt a civil tagság tűzi ki maga elé. Ez szintén megerősítheti a szervezet összetartó erejét, mert egy belülről kialakított tiszta cél rendelkezik azzal az erővel, ami megmozdítja a tagságot. Az OTCEF létrejöttének az alapja is az, hogy a területfejlesztési folyamatokban a társadalmi részvételt megerősítse. Az eddigi munka során a fő hangsúlyt az OTT-ben való munka és az információ áramoltatás tette ki. De mivel az OTT sem olyan erős szervezet, hogy érdemi hatást fejtsen ki, ezért keresni kell azokat az egyéb megoldásokat, amelyek biztosítják az érdemi társadalmi részvételt minden területfejlesztési döntéshozatali folyamatban. Ebben az esetben az OTCEF munkájának a fókusza nem az aktuális ügyekkel kapcsolatos érdekérvényesítés lesz, hanem annak az intézményi háttérnek a kialakítása, és kikényszerítése az államtól, aminek keretében minden folyamatban biztosítható a minőségi társadalmi részvétel.

Ez esetben a szervezet munkájára sem az lesz a jellemző, hogy túlterhelődnek az aktív emberek. A túlterhelődés legfontosabb oka, hogy az OTCEF igyekezett minden szakmai kérdésben állást foglalni, de ehhez nincsenek meg azok a forrásai, ami ezt lehetővé teszi, illetve a társadalmi részvételi folyamatok rövid határideje is determinálja ezt a túlterheltséget. Az intézményrendszer megteremtése viszont jóval fókuszáltabb és pontosabb célt jelent, aminek eredményeképpen jobban lehet a szervezet eredményességét is mérni, illetve az aktív tagság is jelentős segítséget kap, mert az ügyek mentén sokkal több szervezet kap valódi, és nem csak képviseleti szintű beleszólási,  érdekérvényesítési lehetőséget a területfejlesztési folyamatokba.

A forgatókönyvek még ma is aktuálisak, a választási lehetőségek még nyitottak, mind a kormányzat, mind az OTCEF előtt.

Kapcsolódó dokumentum

Készítette: Kovács Bence, 2010. 11. 04. 16:19
Utoljára módosítva: Kovács Bence, 2010. 11. 04. 17:35
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Támogatóink

NCA

KvVM

Bejelentkezés


Elfelejtette jelszavát?
Új felhasználó?