Egy éve ülésezett utoljára az OTT
A mai napon, 2011. március 2-án ünnepeljük az egy éves évfordulóját az Országos Területfejlesztési Tanács legutóbbi ülésének.
Az Országos Területfejlesztési Tanácsról
Az OTT-t a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény hozta létre az érdekegyeztetés, az érdekképviselet és az érdekérvényesítés magas szintű fórumaként.
A Tanács döntés-előkészítő, javaslattevő, véleményező, koordináló és döntéshozó szervként működik, részt vesz a területfejlesztési politika kialakításában és érvényesítésében. Tagjait a területfejlesztési törvény nevesíti.
A testület összehangolja a politikai és szakmai érveket, működésével támogatja az országos területi-, fejlesztési- és regionális politikát. A Tanács kiemelten foglalkozik a hátrányos térségek fejlesztésével. Az infrastrukturális és szakképzési feltételek javításával ösztönzi a befektetéseket az elmaradott térségekben. A Tanács működésében a fenntartható fejlődés elve, a környezetvédelmi szempontok érvényesítése kiemelt kérdésként jelenik meg.
2010. március 2-i OTT ülés
A legutóbbi ülésen búcsúhangulat uralkodott, először láttunk fotóst az ülésen, érezni lehetett, hogy sokan távoznak majd az OTT-ből.
Az ülés napirendje, előterjesztése és jegyzőkönyve megtekinthetők itt.
Mi történt azóta?
2010 tavaszán az országgyűlési választások után megalakuló új kormányzati struktúrában az Országos Területfejlesztési Tanács titkársági feladatai a korábbi Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Területfejlesztési és Építésügyi Szakállamtitkárságától (NFGM TÉSZÁT) átkerültek a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fejlesztéspolitikai Koordinációért Felelős Államtitkárságához.
A Kormány 2010. szeptember 6-i határozatában kijelölte az OTT-ben szavazati joggal rendelkező 8 képviselőjét.
2010 őszén megtartott önkormányzati választások nyomán megalakultak a megyei önkormányzatok és megtörténhetett a tisztújítás az önkormányzati szövetségeknél és a regionális fejlesztési tanácsoknál is.
2010. október 29-én kelt levelükben az Országos Területfejlesztési Civil Egyeztető Fórum (OTCEF) delegáltjai levélben kezdeményezték az OTT összehívását a kormányfőnek, az illetékes miniszternek és államtitkárnak küldött levelükben.
Dr. Molnár Ágnes, államtitkár 2010. december 13-án kelt válaszlevelében az alábbi tájékoztatást adta az OTT összehívásával kapcsolatban:
A területfejlesztési intézményrendszer területi elemeinek helyhatósági választások
utáni újjáalakulása jelenleg is folyamatban van. Az intézményelemek teljeskörű
újjáalakulását követően fogjuk az OTT következő ülését összehívni.
Mikor?
Utoljára módosítva: Kovács Bence, 2011. 03. 02. 15:33

Előző: Donauregionen + információs nap
